
Szöllősi Gergely
Vállalkozó, kommunikációs szakember, társalapító
Az ELTE kommunikáció szakának elvégzése és egy rövid reklámipari, illetve PR kitérő után saját vállalkozások alapításába kezdtem. Ezek széles skálán mozognak, az enyém a hazai legnagyobb dizájner közösséget tömörítő oldal, a KreaNod, de pub nyitása felé is tettem lépéseket, illetve élelmiszeripari terméket is gyártunk.
Mindezek mellett hobbiként végig megmaradt a tanítás. Nem csoda, hiszen anno minden kompetencia teszt efelé irányított a gimnáziumi évek alatt. Óvodásoknak tartok immáron 10 éve sport foglalkozásokat, illetve OKJ-s képzések, felnőttoktatás, valamint fiatalokkal való tanfolyamok is vannak a „palettán”.
Kamaszokkal szeretek leginkább foglalkozni, mert ők vannak abban a korban, amikor a legnagyobb hatást lehet rájuk gyakorolni, és ennek nagy jelentősége is van. Nem igaz, hogy tiszteletlenek, nem igaz, hogy trehányak, csak azt a hozzáállást viszonozzák, amit tanúsítunk irányukba. Mindig érdekelt a sorsuk, késztetést éreztem, hogy egy „helyes életpályára” állítsam őket, így szinte természetesen jött az Énképzőkör koncepciója.