Szekerdi Rafael

Közgazdász, ifjúsági tréner

Ha azt mondom, a családomból szinte mindenkinek – az óvodás korosztálytól a tizenévesekig – az ifjúság nevelése határozta meg pályafutását, akkor nem meglepő, hogy végül én is ebben az irányban találtam önmagamra. Bármerre sodort az élet, mindig a társas kapcsolatok mentén haladt a karrierem. Dolgoztam előkelő kávéházban, szállodában, országos turisztikai szervezetnél, majd teljesült egy nagy vágyam, oktathattam óraadóként főiskolán is.

2016. óta trénerként dolgozom, nap mint nap foglalkozom kicsikkel és nagyokkal egyaránt. Ezres nagyságrendben van azon fiatalok száma, akiknek tartottam már önismereti, pályaválasztási, illetve átgondolt pénzhasználathoz kapcsolódó tréninget. A tréningen interaktív, családias, vidám hangulatban, kreatív ügyességi, elgondolkodtató, tapasztalatszerzésre épülő feladatokon keresztül a résztvevők saját bőrükön érezhetik az adott téma jelentőségét, miközben megtanulhatják, erősíthetik az együttműködés szabályait.

Apaként még inkább fontosnak tartom, és érzem a felelősségét annak, hogy a jövő generációja a lehető legtudatosabb módon, megfontoltan és ugyancsak felelősségteljesen élje mindennapjait.